Az utolsó napunk (2)

...

- Gyere! - fogja meg a kezem, majd elhúz magával. A törmelékek hadán átmászva próbáltuk meg elérni a célunkat, amiről jelen pillanatban még fogalmam sincs, hogy hol is van. De Ross biztosan tudja, mert tudatosan halad előre. Ahogy egy nagyobb szakadék féléhez értünk, amit valószínűleg valami égből hullott valami vájt ki. Ross könnyűszerrel átugrotta, de én valamiért kegyetlen fáradt és béna vagyok, így nekem segítség kellett.
- Ugorj és elkaplak - mondja Ross, mire én kicsit vonakodva hátrálok. Aztán leesik a hatalmas tantusz, hogy alig pár óra múlva úgy is meghalunk, szóval nincs mit veszíteni. Még hátrább mentem, majd nekifutottam és ugrottam. Ross elkapta a kezemet, de még így is félig abban a hülye lyukban lógtam. Vettem egy mély levegőt, majd az égre néztem, ahonnan egy csepp valami az arcomon kötött ki. Először nem is foglalkoztam vele, de ahogy Ross magához húzott és rám nézett elkerekedtek a szemei. Az arcomhoz kaptam, ami forró lett és érintésemre fájt.
- Savas eső? - nyújtom ki a kezem még egy csepp után.
- Inkább menjünk, mielőtt még valami savas, maró cucc cseppen valamelyikőnkre - indulunk tovább. Átmentünk a régi szupermarketen, aminek már teteje se volt. Egy része romokban hevert a földön, egy másik részét pedig valamelyik nem régen erre haladt tornádó kaphatta le. Mintha a természet mindent lerombolna, amit az ember emelt. Egy-két ház még mondhatni, hogy épen áll, de a legtöbb már a saját romjaiban hever. Ahogy egyre közelebb értünk a helyhez, ahova Ross vinni akart, leesett, hogy tulajdonképpen mit is szeretne. A gimihez vitt, ahol az első nap találkoztunk. Ugyan maga az épület már szinte ott se volt, de mégis mindent felismertem benne. Egy könnycsepp végig folyt az arcomon, amit Ross gyorsan le is törölt. Az eső ugyan egyre nagyobb területen ért minket, de már nem zavart. Nem éreztük a fájdalmat, illetve nem is nagyon érdekelt minket. Csak haladtunk tovább. Átvergődtünk a romokon, miközben az ég egyre sötétedett felettünk. Ross-ra néztem, akinek arcáról lesült, hogy egy cseppet elszámolta magát. A kb egy nap, igazából egy-két órát takart. Egyszerre néztünk fel az égre, amin kisebb robbanásokat lehetett észrevenni, még így az eső közben is. Hol fény, hogy sötétség borította be a fejünk felett lévő teret. Ross megragadta a kezem és kihúzott a sportpálya maradványára. Értetlenül néztem rám, mire csak magához rántott.
- Itt beszélgettünk először. Ezen a helyen kezdődött minden és én csak azt szeretném...
- Hogy itt is érjen véget - fejezem be elcsukló hangon, mire bólint. Körülöttünk apró kő félék kezdtek hullani, amik még nem ártottak nekünk, csak egy csöppet a föld kisebb, szinte érezhetetlen rezgésein tűnt fel. Viszont az égen megpillantottunk egy nagyobb valamit, ami egyenesen felénk tartott. Hatalmas, lángoló és végzetes kinézetű volt. Ross nyaka köré kulcsoltam a kezeim, ő pedig a derekamat fogta.
- Szeretlek - mondjuk egyszerre, majd megcsókoljuk egymást, pont pár másodperccel azelőtt, hogy minden elsötétül körülöttünk...